Azon túl, hogy ödéma esztétikailag sem nyújt szép látványt, különféle egészségügyi problémákra hívhatja fel a figyelmet. Persze, nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni, könnyen lehet, hogy csak a túl sok sós étel fogyasztása idézte elő. Függetlenül attól, hogy milyen súlyosságú, lehet és kell is tenni az ödéma ellen. A szuperélelmiszerekre e téren is számíthatunk.
Ödéma akkor jön létre, amikor a kapillárisokból folyadék szivárog ki, és felszaporodik a környező szövetekben. Általában nem súlyos betegség, de annak jele is lehet. A pangásos szívelégtelenség például tüdőödémát okozhat. Ez nem gyakori, de életveszélyes állapot. A súlyosabb ödéma gyógyszerekkel (vízhajtók) kezelhető, amelyek segítenek a szövetekben felhalmozódott felesleges víz kiürítésében. Enyhébb esetekben az életmód megváltoztatása és az otthoni gyógymódok is elegendőnek bizonyulnak, és sokat segíthetnek a gyógynövények, illetve a szuperételek ödéma ellen.
Ödéma okai
Vizenyő akkor jön létre, amikor a kapillárisokból folyadék szivárog ki, és felszaporodik a környező szövetekben. Az orvosok az ödémát általában az ujjbenyomatot tartó vagy nem tartó osztályba sorolják. Előző esetében, ha az ödémás területet megnyomunk az ujjunkkal, az ujjbenyomat helye megmarad. Számos tényező miatt kialakulhat, ám leggyakrabban a következők miatt jelenik meg:
- A menstruációs vérzést megelőző napokban a progeszteron szintje alacsonyabb, és ez folyadékvisszatartást okozhat.
- Bármely gyógyszer, amely ösztrogént tartalmaz (fogamzásgátló).
- Menopauza körül a hormoningadozások.
- Hormonpótló terápia (HRT).
- A pajzsmirigyproblémákkal járó hormonális egyensúlyhiány.
- Bizonyos gyógyszerek (nem szteroid gyulladáscsökkentők, magas vérnyomás elleni készítmények, ösztrogén).
- Terhesség.
- Keringési problémák.
- Szívbetegség.
- Májcirrózis.
- Nem megfelelően működő nyirokrendszer.
- Fertőzések.
- Szövethalál (nekrózis).
- Elektrolitzavar.
- Túl hosszú ideig tartó ülés.
- Sós ételek.
- Alultápláltság.
Az alultápláltság, a vese- és májbetegségek, vagy a fehérjék felszívódásának csökkenése által előidézett alacsony vérfehérjeszint ödémát okozhat. A fehérjék segítenek, hogy a folyadék ne szivárogjon ki az erekből a szövetekbe, így a megfelelő táplálkozással sokat tehetünk az ödéma ellen.
Szövődmények
A kezeletlen ödéma számos kellemetlen tünetet okoz.
Megjelenhet:
- fájdalmas duzzanat, és egyre súlyosbodó fájdalom,
- lábdagadás,
- végtagmerevség és járási nehézség,
- feszülő és viszkető bőr,
- fertőzés a duzzanat területén,
- hegesedés a szövetrétegek között,
- rossz vérkeringés,
- az artériák, erek és ízületek rugalmasságának elvesztése,
- fekélyek a bőrön.
Ödéma kezelése
Vizesedés esetén bármely mögöttes betegséget vagy állapotot kezelni kell, megelőzve annak súlyosbodását. Ha nem kezelik, az ödéma egyre fájdalmasabb duzzanathoz, merevséghez, járási nehézségekhez, feszülő vagy viszkető bőrhöz, bőrfekélyekhez, hegesedéshez és csökkent vérkeringéshez vezethet. A gyógyszeres terápián kívül az alábbiak segíthetnek csökkenteni az ödémát, és megakadályozhatják, hogy visszatérjen:
- Az izmok mozgatása az ödéma által érintett testrészen, különösen a lábakon. Kérdezzük meg az orvost, hogy milyen gyakorlatokat végezhetünk.
- Egyes esetekben hasznos lehet az ödémás végtag felpolcolása alvás közben.
- A nyirokkeringés irányába történő lassú, körkörös masszírozó mozdulatokkal javul a vér- és nyirokkeringés. Ezt a technikát nyirokmasszázsnak nevezzük.
- Az orvos javasolhatja, hogy viseljünk kompressziós harisnyát, így megakadályozzuk a további duzzanat kialakulását.
- Tartsuk az érintett területet tisztán, szárazon és sérülésmentesen. A száraz, repedezett bőr hajlamosabb a fertőzésekre.
- Csökkentsük a sóbevitelt, mivel a só fokozhatja a folyadékvisszatartást.
- Kimondottan ödéma elleni krém nem létezik, ám a nyirokkeringést fokozó készítmények igen. Ezekkel kapcsolatban kérjünk tanácsot a gyógyszerésztől.
- Kimutatták, hogy a nagy dózisú C-vitamin csökkenti a nagy égési sérülések utáni égés utáni ödémát.
Mielőtt bármelyik módszert kipróbálnánk, beszéljünk az orvosunkkal!
További tippek:
1. Igyunk 8-10 pohár vizet naponta.
2. Hordjuk a fentebb említett kompressziós zoknit.
3. Áztassuk keserűsós vízben a lábunkat kb. 15-20 percig.
4. Polcoljuk fel a lábunkat szívmagasság fölé.
5. Mozogjunk.
6. A magnézium tartalmú étrend-kiegészítők hasznosak lehet néhány ember számára.
7. Változtassunk az étrendünkön.
8. Fogyjunk le, ha túlsúlyosak vagyunk.
9. Végezzünk önmasszázst.
10. Növeljük a káliumban gazdag ételek fogyasztását.
A káliumhiány hozzájárulhat a magas vérnyomáshoz és a vízvisszatartáshoz. Úgy tűnik, hogy a kálium kétféle módon csökkenti a vízvisszatartást: csökkenti a nátriumszintet, és növeli a vizelettermelés. A banán, az avokádó és a paradicsom a magas káliumtartalmú ételek közé sorolható. Néhány káliumban gazdag étel többek között:
- édesburgonya
- fehérbab
- banán
- lazac
- pisztácia
- csirke
Próbáljunk meg narancslevet vagy alacsony zsírtartalmú tejet inni szénsavas víz helyett. Ellentmondásosnak tűnik, de a több víz fogyasztása azáltal segíthet az ödéma megszüntetésében, hogy fokozza a veseműködést. Ha bármilyen egészségügyi problémánk van, különösen veseproblémáink, előbb beszéljünk az orvosunkkal.
Gyógynövények ödéma ellen
Számos olyan vízhajtó gyógynövény létezik, amelyik segít helyreállítani a vízháztartás-egyensúlyát. A vizelethajtó gyógynövények támogatják a nyirokrendszert, stimulálják a veséket, emellett egyesek közülük erősítik az érfalakat. Egyes gyógynövények és étrend-kiegészítők segíthetnek. Például a pitypang, gyömbér, petrezselyem, galagonya és boróka.
A Lymph Aktív 2.0 gyermekláncfüvet, mezei zsurlót és nagy csalánlevelet tartalmaz, emellett zöld tea, aranyvesszőfű és jávatea található benne. Ezen összetevők elegye nem csupán a felesleges folyadék eltávolításában hatékony, hanem vértisztító hatással bír. Fokozza a veseműködést, és gyulladáscsökkentő antioxidánsainak köszönhetően alkalmas az ödéma kezelésére.
Szuperélelmiszerek
A szuperélelmiszerek megszámlálhatatlan vitamint, ásványi anyagot és értékes antioxidánst tartalmaznak. Ezek az összetevők nemcsak az immunrendszer erősítésében járnak élen, hanem támogatják a nyirokrendszert. A természetes C-vitaminban bővelkedő szuperélelmiszerek elősegítik az antitestek képződését, míg a B6- vitaminban és cinkben bővelkedők a nyirokban lévő limfociták kapcsán teszik ugyanezt. Javasolt a fehérjedús maca gyökér por, illetve bio spirulina alga por, amely erősíti az immunrendszert, és fikobilin tartalma miatt, gyulladáscsökkentő hatású. A szőlőmag őrlemény rendkívüli mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat, ennek köszönhetően kimagasló gyulladásellenes hatásokkal bír.